Nem, nem a pasikról lesz ma szó, hanem az életem egyik olyan szereplőjéről, amivel már 12 éve elválaszthatatlan kapcsolatban vagyok. Ez pedig nem más, mint a SPORT. Még egész kicsi gyerek voltam amikor az első sporttal való próbálkozások megszülettek. Persze nem égből kapott ötlet volt, hiszen van kötődésem a sporthoz. Édesapám Székesfehérváron a Volán Öttusa szakosztályának volt sikeres sportolója, majd edzője. Így amikor abba a korba értem, hogy választanom kellett egy sportágat, természetes volt, hogy elkezdem én is az öttusát. De sajnos nem bizonyult jó választásnak, már az uszodában kiderült, hogy nincsenek meg azok a testi adottságaim, amik alapján bírnám azt a sok edzést. (Megjegyzem le a kalappal az összes öttusázó előtt. Hősök vagytok :) )
Az öttusa sportágai nagyon tetszettek annak ellenére, hogy mind az öt már túl sok lett volna nekem. Biztos voltam benne, hogy valamelyiket szeretném csinálni. A legjobban a lovaglás és a vívás tetszett. Így választanom kellett. Mivel a lovaglás nehézkesebb lett volna, illetve valószínű drágább is, ezért a vívás mellett döntöttem. Nem bántam meg.
2003-ban tettem be a lábam először a vívóterembe. Olyan nagyon elbűvölt ez a világ, hogy a mai napig nem tudok tőle megválni. :) Érdekes kapcsolat a miénk. Ugyanis őszintén bevallom, sosem voltam sikeres. Voltak olyan periódusok, amikor jobban ment, volt amikor rosszabbul, de ha teljesen őszintén le akarom írni a pályafutásomat, akkor úgy jellemezném, hogy lelkes voltam/vagyok, de sikertelen. Igazából ez már nem szomorít el engem, persze amikor még versenyszerűen űztem a vívást, akkor nagyon el tudtam keseredni egy-egy rosszul sikerült verseny után. De a lelkesedés sosem veszett el belőlem. Az edzőm is tisztában volt a képességeimmel, nem keltett bennem sosem hiú ábrándokat. De úgy érzem nem is ez a lényeg. Persze nagyon örülnék neki, ha például jelenlegi edzőtársamhoz hasonlóan esélyes lennék egy világbajnokságra, vagy hogy egyszer olimpián is indulhassak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülnék, de megbarátkoztam a hobby fogalmával. ebben az a nagyszerű, hogy a választott sportágunkat akkor műveljük, amikor kedvünk van hozzánk, azaz nem fásulunk bele. Nem azért megyek le edzésre, mert muszáj, és kötelező, hanem azért mert szeretnék.
Jelenleg a PTE-PEAC Vívószakosztályánál edzem, amikor csak tehetem lent vagyok a teremben. Versenyekre már sajnos nem járok, mert elég költséges, illetve a felszerelésemre is ráférne egy kis vérfrissítés. :) Viszont nagyon sokszor látogatom a versenyeket, mint kísérő. Amellett, hogy nagyon szeretek vívni, azt is nagyon szeretem, ha csak ott vagyok egy versenyen, és a klubtársaimért barátaimért szurkolhatok.
Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki életében legyen egy olyan tevékenység, akár sport, akár zene, akár művészet, vagy bármi, a lényeg az, hogy az a bizonyos dolog ott legyen neki még akkor is amikor valami másból kiábrándul. Ezért fontos az a bizonyos kapcsolat. Remélem hogy még sok sok évig kitartunk egymás mellett, és nem lesz szakítás a vége. :)
És íme néhány fotó Rólunk :)
Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki életében legyen egy olyan tevékenység, akár sport, akár zene, akár művészet, vagy bármi, a lényeg az, hogy az a bizonyos dolog ott legyen neki még akkor is amikor valami másból kiábrándul. Ezért fontos az a bizonyos kapcsolat. Remélem hogy még sok sok évig kitartunk egymás mellett, és nem lesz szakítás a vége. :)
És íme néhány fotó Rólunk :)
+1 kép a kedvenc sorozatomból:
Kíváncsi vagyok, hogy Nektek van-e ilyen kis kapcsolatotok? :)
Puszi,
Dóri
