Minden bizonnyal már
mindenkit megmozgatott valahogy a Valentin nap témája. Sokan úgy gondolják, hogy a Valentin nap
„hülye amerikai ünnep, amit csak lekoppintunk”. Vannak pedig olyanok, akik
teljes mértékben átadják magukat az érzésnek, amikor eljön a „nagy nap”.
Bennem kettős érzelmek dúlnak
a témát illetően. Nem tartom valami szerencsés dolognak azt, amikor még az
iskolák mellékhelyiségeit is teleragasztják kicsi aranyos szívecske alakú
matricákkal, vagy amikor bemegy valaki egy plázába, és megüti a szemét a 3
méter magas óriásszív. Másrészről földrajzos szemléletemnél fogva nagyon fontosnak
tartom például a Föld napját, hogy legyen egy nap, amikor mindenki tesz egy
keveset a Földünkért, még talán az is, akinek máskor eszébe sem jutna. Így a
Valentin napnak is igazi ünnepnek kell lennie, hiszen mindenkit érint, még
akkor is, ha épp nem veszünk róla tudomást.
Rengeteget gondolkoztam
azon, hogy mi is mozgatja a hétköznapjainkat, az életünket. Hogy van-e egy
olyan dolog, ami mindenért felelős. Arra jutottam, hogy van egy valami, ami
mindenkit érint, és már létezésünk óta jelen van. Ez pedig nem más, mint a
szerelem. Már egy óvodás kisgyereknek is van szerelme, amit ő még nem egy szál
rózsával, vagy egy szerelmes levéllel mutat ki, mint az ünnepet ihlető Szent
Bálint, -aki a legenda szerint kivégzése előtt visszaadta egy vak lány látását,
majd egy papírt hagyott maga után, melyen csak annyi állt: „A te Bálintod.”-, hanem
a hajhúzogatással illetve „piszkálással”, de mégis érzékelteti, hogy jelent
neki valamit a másik. Aztán az iskolában kialakulnak a plátói szerelmek, az
iskola legmenőbb srácai és lányai iránt. Majd amikor felnövünk és tettre készek
leszünk, elkezdődik a „nagy Ő” keresése. Nem kimondva, hiszen egy 16-17 éves tini, nem
feltétlenül a leendő férjét, vagy feleségét keresi egy-egy buliban, ám mégis
igénye van rá, hogy találjon valakit, aki megérti, aki átöleli, aki megcsókolja
vagy aki hozzábújik. Egy ember, aki nem csak barát, hanem jóval több annál, aki
mellette áll és segít, ha baj van, egy társ aki megért és szeret.
A mai világban egyre
többször látjuk azt, hogy szülők válnak el, családok szakadnak szét. Kevesebben
hiszik már azt, hogy létezik, az a bizonyos „míg a halál el nem választ” típusú
örök szerelem. Pedig hinnünk kéne benne. Hiszem azt, hogy minden embernek
megvan a párja a világon, de ahhoz, hogy ezt a párt megtaláljuk, hosszú utat
kell megtennünk. Ezért lenne olyan fontos a Bálint nap, hogy ez az út kicsit könnyebbé
váljon mindannyiunk számára. A környezetemben sok olyan embert látok, aki csak
40 vagy 50 évesen találja meg az igazit, a nagy „Ő-t”. Persze olyan is akad,
akinek már 18-19 évesen megvan a párja, ők igen szerencsésnek mondhatók. De a
lényeg, hogy a kiskorunkban oly sokat hallott mese, amikor a királyfi eljön szíve
hölgyéért, valóra válhat. Ami viszont kell hozzá, kitartás és küzdés, melyek az
igaz szerelem fontos ismérvei, hiszen ebben az életben csak az találja meg a
párját, aki hisz is benne, hogy létezik az.
Ti mit gondoltok a Valentin-napról?
Puszi,
Dóri
